Történelem

III: NEGYEDÉVES VIZSGA. Az ókori Róma története

1. Róma hódításai, a birodalom 

kialakulása a Mediterráneumban. 

2. A köztársaság virágkora és válsága (gazdaság, társadalom, hadsereg, politikai intézmények). 

3. Az egyeduralom kialakulása. 

4. A császárkor: principatus és 

dominatus. 

5. A római hitvilág, mővészet, tudomány és jog.  

6. A kereszténység kialakulása, 

fıbb tanításai. A kereszténység 

elterjedése a birodalomban. (páli 

fordulat, milánói ediktum, niceai 

zsinat). 

7. A Nyugat – római Birodalom 

bukása és a népvándorlás. 

Kronológia:

Kr.e. 753  Róma alapítása 

Kr.e. 510  a köztársaság kezdete 

Kr.e. 367  Licinius-féle törvény 

Kr.e. 264 – 241 az elsı pun háború 

Kr.e. 218 – 201 második pun háború 

Kr.e. 168  püdnai csata 

Kr.e. 48  pharszaloszi csata 

Kr.e. 31  actiumi csata 

Kr.u. 313  milánói ediktum 

Kr.u. 395  a Római Birodalom kettészakadása 

Kr.u. 476  a Nyugat-római Birodalom bukása 

Személyek:   Romulus, Hannibal, Cornelius 

Scipio, Tiberius Gracchus, Caius Gracchus, 

Marius, Sulla, Spartacus, Pompeius, Iulius Caesar, Antonius, Augustus,  Názáreti Jézus,  Attila, 

Tacitus, Mária, József; Traianus,  Hadrianus,  

Diocletianus, Pál apostol, Constantinus 

Fogalmak:  patrícius, plebejus, consul, senatus, 

dictator, néptribunus, provincia, senatori rend, 

lovagrend, triumvirátus, principatus, limes, legio,

colonus, dominatus, zsinagóga, diaszpóra, apostol, egyház, püspök, zsinat, királyság, köztársaság, rabszolga, gladiátor, császár, amfiteátrum, 

barbár, népvándorlás, keresztény, evangélium, 

megváltó, vallás 

Topográfia:   Róma, Karthago, Cannae, 

Pharszalosz,  Actium, Pannónia, Konstantiná-

poly, Itália, Római Birodalom, Betlehem,

EZEKET A FOGALMAKAT KELL TUDNI A III. NEGYEDÉVES VIZSGÁRA:

patrícius (a latin jó apától származó kifejezésből): a Róma alapítóinak tekintett →nemzetségek polgárjoggal rendelkező vagyonos tagjai, akik a királyság megdöntésétől a Kr. e. III. századig a hatalom egyedüli birtokosai voltak. Uralmuk egyrészt a kizárólagosan birtokolt hivatalokon, másrészt az örökölt és az →ager publicusból megszerzett földbirtokon alapult.

plebejus (a latin tömeg kifejezésből): olyan szabad Rómában, aki nem tartozott a patrícius nemzetségek kötelékébe. Parasztok, kereskedők és iparosok voltak, s kezdetben (a királyok korában) nem rendelkeztek polgárjoggal, így nem részesülhettek az →ager publicusból sem. A köztársaság korában hosszú harcot vívtak egyenjogúságukért, melyet egyre fontosabbá váló katonai szerepük miatt a Kr. e. III. századra ki is vívtak.

consul (konzul): a római köztársaság korában a legfőbb →magistratus, az állam élén álló két hivatalnok elnevezése. A →senatussal együtt irányították a köztársaságot. Háború esetén a hadsereg parancsnokai voltak. Tisztségüket egy évig tölthették be. Kezdetben csak →patrícius lehetett ~, majd az egyikük a -+ plebejusok köréből került ki. A császárkorban az uralkodók egyik címévé vált.

senatus (szenátus): a vének tanácsa Rómában. Az intézményt az etruszkoktól vették át a királyság korában. A köztársaság idején a legfőbb hatalom birtokosa, megerősítette a törvényeket, felügyelte a →magistratusokat, a pénzügyeket, a vallási életet, irányította a külpolitikát. A császárkorban lassan jelentéktelenné vált. Tagjai a volt magistratusok, akiket a →censorok jelöltek ki. A királyság korában 100, később 300, majd Sulla idejétől 600 tagja volt.

diktátor (dictator): teljhatalommal rendelkező katonai és polgári vezető Rómában a köztársaság korában, akit végveszély esetén választottak ki a →consulok. Intézkedéseiről hivatala lejárta után sem kellett elszámolnia. E hivatalt csak fél évre lehetett elnyerni.

néptribunus: a --~ plebejusok érdekeit védő tisztségviselő az ókori Rómában Kr. e. 494-től. →Vétójogával élve megsemmisíthette a köznép számára hátrányos törvényeket és rendelkezéseket, s a köznép érdekében törvényeket javasolhatott. Személye sérthetetlen volt, s ezzel védelmet nyújthatott a plebejusoknak. Kezdetben 2, majd 10 ~-t választottak.

provincia: tartomány, a meghódított területeken kialakított igazgatási egység a Római Birodalomban. A rómaiak Itália meghódítása után a távolabb fekvő területeket szervezték ~-ákká. Ezek élére római helytartót állítottak. Az itteni hivatalnokokat kinevezték és nem választották. A ~-ák lakossága adót fizetett Rómának, s nem voltak politikai jogai.

triumvirátus (három férfi szövetsége): két politikai érdekszövetség elnevezése Rómában, a köztársaság válsága idején. Az első ~ (Caesar, Crassus, Pompeius, Kr. e. 60) célja a →consuli tisztség, majd egyéb hivatalok megszerzése a senatori →arisztokrácia ellenében. A második ~ (Octavianus, Antonius, Lepidus, Kr. e. 43) célja Julius Caesar gyilkosainak megbüntetése, s a hatalom megtartása azokkal szemben, akik a régi köztársasági államrend helyreállítását akarták.

principatus: az Augustus által kiépített leplezett egyeduralom. A hadseregre támaszkodó egyeduralkodó a köztársasági érzelmekre, hagyományokra tekintettel a köztársasági tisztségeken keresztül gyakorolta hatalmát. A rendszer évszázadokig működött, de a köztársasági formákat mind nyíltabban mellőzték.

lovag: l. Rómában a kereskedelemmel és adóbérlettel foglalkozó réteg, mely a törvények értelmében emiatt nem vállalhatott hivatalt. Elnevezése a vagyoni beosztás szerinti lovas szolgálatból ered. A ~-ok elsősorban a →provinciák jövedelmeiből gazdagodtak, s a →néppártot támogatták. 2. lovas, nehézpáncélos, fegyveres réteg a →hűbériség idején (a X. századtól). Vagyonából képes volt önmagát fölszerelni. A ~-ok sajátos viselkedési formákat és: kultúrát alakítottak ki.

colonus: szabad bérlő a római császárkorban. A csökkenő rabszolgalétszám miatt a nagybirtokok egy részét kis parcellánként szabad (esetleg saját földdel is rendelkező) embereknek adták ki művelésre, pénz, majd mindinkább terményhányad fejében. Kezdetben a birtokközpontoktól távolabb, majd mindenütt tért hódított e rendszer. Elterjedése révén (amely a Kr. u. III. századra tehető) a piacra vitt áru mennyisége csökkent, így az →árutermelés beszűkült. Később igyekeztek a ~ szabadságát korlátozni (pl. földhöz kötötték), s így a nagybirtokossal szembeni személyi függősége is kialakult.

dominatus (a latin dominus [= úr] szóból): a Római Birodalom válsága idején Diocletianus által bevezetett nyílt császári egyeduralom, amely a →despotizmus jegyeit mutatta. A köztársasági formák teljes elvetésével, a hadsereg erősítésével kívánta megszilárdítani a helyzetet, de az ehhez szükséges adók további emelése hosszú távon elmélyítette a válságot.

zsinagóga (a görög szünagógé [= gyülekezőhely] kifejezésből): ~ zsidó imaház. A jeruzsálemi templom lerombolása után épített zsidó kultikus épületek, ahol a szent iratokat őrzik, s együtt imádkoznak.

diaszpóra (a görög szétrajzás szóból): a történelemben egy nép vagy vallási közösség szétszóródását értjük alatta, de jelenti e szétszóródás után az idegen közegbe került közösséget is. Az ókorban elsősorban a zsidóság történetéből ismert, pl. a jeruzsálemi templom lerombolását (Kr. u. 70), majd a Bar-Kochba lázadás leverését (132-135) követően.

apostol (a küldött szóból): Jézus tanítványainak elnevezése a Bibliában. A hagyomány szerint tizenketten voltak, s Jézus különleges hatalommal ruházta fel őket, hogy terjesszék a keresztény tanításokat (az →evangéliumot). Pál azért lehetett ~, mert bár nem volt Jézus tanítványa, egy látomás során közvetlenül tőle kapta az ~-i megbízatást.

püspök (az episzkoposz [= felügyelő] görög szóból): kezdetben a városi →keresztény gyülekezetek vagyonát felügyelte, az egyházi →hierarchia kialakulásával (a Kr. u. III. században) pedig a nagyobb városok gyülekezetének és e városok köré szerveződő egyházkormányzati területnek a vezetője. Fölötte állt a →metropolita és a →patriarcha.

zsinat (a szinódus [= gyűlés] kifejezésből): az egyház ügyeinek megtárgyalására összehívott gyűlés, amely minden hívőre kötelező határozatokat is hoz. A ~-on részt vevők köre a →kereszténység története során változott: a III. századtól csak az egyháziakat, majd csupán a főpapokat hívták meg.

rabszolga: szabadságától megfosztott, más tulajdonát képező személy. Általában semmiféle jogokkal nem rendelkezett, eladható és átörökíthető volt, mint bármely más tulajdon. Szinte beszélő szerszámnak tekintették. A ~-ák az ókori Keleten döntően nem a termelésben dolgoztak, csak ház körüli munkát végeztek (házi rabszolgaság), míg a görög és a római gazdaságban egyes időszakokban a termelés jelentős tényezői voltak.

gladiátorok: az etruszk halotti viadalokból kifejlődő cirkuszi játékok szereplői, akik egymással vagy vadállatokkal küzdöttek meg a közönség szórakoztatására. Többnyire rabszolgák, akik azonban vagyont gyűjthettek és sikereik révén szabaddá válhattak.

császárkultusz: a császárok istenként való tisztelete a Római Birodalomban. A császárkor kezdetétől megfigyelhető. A birodalom válsága idején, amikor a régi kultuszoktól elfordultak az emberek, politikai jelentősége növekedett. A →despotikussá váló császári hatalomnak szüksége volt az alattvalók keleties, vallásos tiszteletére. A ~ megerősítésére tett kísérletek vezettek a nagy keresztényüldözésekhez, mivel a →keresztények mereven szembehelyezkedtek e kultusszal.

népvándorlás: a fogalom a nagy népmozgások közül a Kr. u. IV-V. században kelet felől a Római Birodalomra zúduló népek támadását jelöli. A sztyeppén keletről érkező hunok 375-ben fordították vissza a nyugatról keletre tartó germánokat, akik ezután több hullámban törtek a birodalomra, amely csapásaik alatt kettévált, majd nyugati fele 476-ban megszűnt.

kereszténység: a Kr. u. I. században kialakult →monoteista vallás. Tanításainak lényege: hit az egyedüli, öröktől fogva létező, mindenütt jelenlevő és mindenható Istenben (→Szentháromság) és a halál utáni feltámadásban, üdvözülésben. Hirdeti a szeretet, az emberek közötti megértés fontosságát. A alapítója és központi alakja Jézus, aki maga is az Isten, és földi működésével megmutatta az isteni természetet, halálával pedig minden hívőt megváltott bűneitől. Szent könyve a →Biblia.

katolikus (a görög egyetemes kifejezésből): az 1054-es egyházszakadás után létrejövő nyugati kereszténység elnevezése. A római egyház latin nyelvű, vezetője a római pápa.

evangélium (a görög örömhír szóból): Jézus életéről és működéséről beszámoló szövegek, melyek közül négyet (Márk, Máté, Lukács és János) az Újszövetség tartalmaz.

messiás (a héber felkent szóból): a →zsidóság megváltója, akinek eljövetelét a →próféták megjövendölték. A keresztények Jézust tekintik Messiásnak, a zsidók továbbra is várják eljövetelét.